#Lázár János



Lesse meg, mekkorát szakítottak tavaly a kormánytagok!
 

Lesse meg, mekkorát szakítottak tavaly a kormánytagok!

Vallottak a kormány tagjai a személyijövedelemadó-bevallásukról. Orbán Viktor és Lázár János meglehetősen szerény összegekről adott számot, Varga Mihály pedig már-már éhkoppon él. Ehhez képest Sonkodi Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára zsákolta a milliókat tavaly, és egy külügyes államtitkár is nagyon jó évet zárt.

hvg.hu hvg.hu


Lázár egyetért Orbánnal a melegek ügyében
 

Lázár egyetért Orbánnal a melegek ügyében

Újabb segítséget ígér a kormány az olyan devizahiteles családoknak, akiket kilakoltatás fenyeget, ősszel lejár ugyanis a kilakoltatási moratórium. A tervek szerint nyárra engedélyezik az idénymunkát a közmunkásoknak, valamint konzultáció indul a közigazgatási díjak csökkentéséről – derült ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján. Lázár János azt is mondta: mindent megtesznek, hogy kitegyék az országból a gazdasági bevándorlókat. A Budapest Pride-dal kapcsolatban nem akart állást foglalni, de a melegekkel kapcsolatban egyetért Orbán Viktorral.

hvg.hu hvg.hu





Lázár a Gyurcsány-cégről is tárgyal Brüsszelben
 

Lázár a Gyurcsány-cégről is tárgyal Brüsszelben

Lázár János az Európai Bizottság regionális politikáért felelős főigazgatójával találkozik kedden Brüsszelben. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra is kíváncsi lesz, hogy "Brüsszel milyen alapon avatkozik be a hazai pártfinanszírozás kérdésébe, hiszen az Altus uniós megbízása egy áttéten keresztül megteremti a DK finanszírozásának alapját" - írta Lázár János tárcája.

MTI MTI


És akkor kétszer feltartóztatták a kormányt
 

És akkor kétszer feltartóztatták a kormányt

Miközben a megszeppent Tiborcz kiszállt a majd' minden pályázaton nyertes cégeiből, Lázárék jelezték: januártól már ők adnák a fél országnak az áramot is - mások meg azt: a nyomára akadhattak Habony titkos pénzforrásának. Ám miközben végre nálunk is kerülhet 25 szál cigi egyetlen dobozba, világszerte FIFA-vezetőket tartóztattak le korrupciós ügyek miatt. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu

Pattanásig feszült a húr a Fideszben Orbán hatalmi játszmája miatt
 

Pattanásig feszült a húr a Fideszben Orbán hatalmi játszmája miatt

Jelentős feszültséget, indulatokat gerjesztett a kormányban a miniszterelnök régi-új ötlete Rogán Antal kabinetfőnöki kinevezéséről. Ahogy korábban, úgy Orbán Viktor most is kihasználja a bizalmasai közötti ellentéteket: az őszi Fidesz-kongresszus előtt majd rendteremtőként léphet fel, miközben elnapolhatja gyengén teljesítő kormánya valódi átalakítását.

M. László Ferenc M. László Ferenc



Akár 15 évig is eltarthat az Illatos úti telephely kármentesítése
 

Akár 15 évig is eltarthat az Illatos úti telephely kármentesítése

A legrosszabb forgatókönyv szerint akár 15 évig is eltarthat a Vegyiművek Illatos úti telephelyének kármentesítése. Ezt Baranyai Krisztina, az Együtt IX. kerületi képviselője mondta a szerdai sajtótájékoztatón. Becslések alapján a kármentesítés minimum három, de öt milliárd forintba is kerülhet, de a Miniszterelnökség részéről még nem érkezett konkrét válasz, hogy mikor és milyen forrásból kezdődhetnek meg a munkálatok. A kármentesítésre azért van szükség, mert a vizsgálatok azt mutatják, a súlyosan mérgező anyagok kijutottak a telephelyről és a környező talajvízben és élő szervezetekbenis kimutathatóak.

hvg.hu hvg.hu



A fél országnak Orbánék adnának már áramot is
 

A fél országnak Orbánék adnának már áramot is

Itt az első lépés az árampiacon is, hogy az állam szeretné a lakosságot ellátni. A gázpiacon az elmúlt hónapokban a szolgáltatók bejelentették, hogy kivonulnak a lakossági piacról, most az elektromos energián a sor. Noha a nap folyamán olyan hírek is megjelentek, hogy a kormány végre megveszi magának az Elmü-t, és talán még a Mátrai Erőműbe is bevásárolja magát, a kiadott közleményekből egyértelműen az olvasható ki, hogy erről szó sincs, csak részleges tulajdonrészt szereznének. Bár a lakossági üzletágat azért kéri magának a magyar állam. A német tulajdonú cég felől nézve inkább az körvonalazható, hogy csak azért is maradni akarnak.

Szabó M. István Szabó M. István